Magyar tudós kapott nemzetközi mikrosebészeti díjat

Mikó Irén

Mikó Irén

A Nemzetközi Kísérleti Mikrosebészeti Társaság alapítójáról elnevezett díját, a Sun Lee Awardot vehette át első magyarként Mikó Irén, a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centrum Sebészeti Műtéttani Tanszékének vezetője. A díjat a mikrosebészet atyjának tartott San-Diegó-i Sun Lee professzor alapította és azok a nemzetközi szakemberek kaphatják, akik a mikrosebészet oktatásáért, annak klinikai alkalmazhatóságáért sokat tettek.

Mikó Irén tíz éve vezeti a Sebészeti Műtéttani Tanszéket, amelyet még Furka István professzor, a mikrosebészet magyarországi megteremtője alapított az 1960-as években. A díjazáson túl a debreceni iskolában folyó munkát azzal is elismerte a nemzetközi mikrosebészeti társaság, hogy Németh Norbertet, a tanszék fiatal adjunktusát főtitkárává választotta – közölte az egyetem csütörtökön.

A mikrosebészetet olyan finom beavatkozásokban alkalmazzák, ahol a sebészi traumatizációt csökkenteni kell, illetve olyan kis képletek egyesítésére, varrására, amelyek szabad szemmel láthatóak.

Forrás: Index – Tudomány – Magyar tudós kapott nemzetközi mikrosebészeti díjat.

A bejegyzés kategóriája: Tudomány
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

ITT és MOST VÁRJUK A HOZZÁSZÓLÁST!

Email cím (nem tesszük közzé) A kötelezően kitöltendő mezőket * karakterrel jelöljük

*

A következő HTML tag-ek és tulajdonságok használata engedélyezett: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>